Tapasztalatok a Huminsavval

A Huminsavat számtalan kutató vizsgálta már, gyakorló orvosok alkalmazták terápiák során.

A XXI. században egyre több szerepe van a huminsavaknak. Kutatók és gyakorló orvosok foglalkoznak a huminsavak gyógyító hatásával, és a gyógyítók közössége is egyre nagyobb érdeklődést mutat irántuk.

A növények anyagcseréjének révén került felfedezésre ez a jótékony hatás. De mivel ezek az állati és az emberi táplálkozásban is szerephez tudtak kapni, hamar a figyelem középpontjába került a állatgyógyászati és a humán élettani hatásmechanizmus keretein belül is.
A huminsavak (a fulvolsav is) növényi származékok, bioanyagok. Főként növényi üledékekből (pl. tőzeg) nyerik ki modern eljárások segítségével ezeket a hosszú molekulaláncú szerves makromolekulákat.

Huminiqum és az egészségTermészetes úton keletkeznek néhai növényi alkotóelemekből. A huminsavak képesek megkötni bizonyos szerves toxinokat és nehézfémeket (ólom, kadmium, higany).
A sugárkezelések után segítik a regenerálódást. Bizonyos kutatások alátámasztják, hogy a huminok képesek a vérképző szerveknek a kemoterápia által okozott csontvelőkárosodást követő regenerálódását is felgyorsítani.
A C-vitamin serkenti a huminok hatását, ha együtt adagoljuk vele. A C-vitamin véd az oxidációs károsodásoktól, elősegíti a méregtelenítő folyamatokat illetve a sejtek és szövetek felépítését és regenerációját. Ez jelentős többek között a véredények falaiban található basalmembránok és hasonló kötőszöveti struktúrák szilárdsága és felépítése tekintetében, és elősegíti ezek jó állapotban maradását.

A humin anyagok gyógyászati hatásai világszerte elismertek. Az utóbbi években egyre több kísérlet eredményéről olvashattunk. Az első feljegyzések Kínából származnak, a 15. századi Ming dinasztia éveiben kerültek feljegyzésre. Egy Li Shi Csen nevű orvos alkalmazott először fertőző, fekélyes daganatokra és női visszerekre olyan készítményt ("Wujinsant"), amely humin- és fulvonsavat tartalmazott.
Egy kórházi szemklinikán 94%-os sikerrel járt az a kezelés, amely során fekélyes szaruhártya fertőzéseket huminsavat tartalmazó injekciókkal és szemcseppekkel kezeltek. Kínában már 1978 előtt is alkalmaztak sikeresen kivitelezve huminsavakat olyan betegségek ellen, amelyek az ország egész népességét veszélyeztették.

HuminsavAbban az időben a gyógyszerészet és az efféle kísérletek még kezdeti stádiumban voltak, így a sikerek publikum elé tárása gyakran kétségeket váltott ki, nem aratott osztatlan sikert.
Hasznos még a huminsav vastagbél fekélyes fertőzéseinél, gyomorvérzéseknél, gyomor- és nyombélfekélyes megbetegedéseknél.
A sikerek révén a kínai kormány szorgalmazni kezdte a humin- és fulvonsavak alkalmazását a tudományokban, és az ezeket tartalmazó készítmények előállítását és forgalmazását. Kínai orvosok használják már ezeket gyulladáscsökkentésre, a vérkeringés serkentésére, az immun- és hormonális rendszer szabályozására, az emésztőszervek betegségeinek megszüntetése céljából, valamint a daganatos betegségek gyógyítására.

Európában Németország is az elsők között volt, ahol alkalmazni kezdték a humin anyagokat. Első sorban balneoterápiás alkalmazás által (fürdők) ismerkedhettek meg a betegek ezekkel az anyagokkal. Javulás következett még be az ízületi gyulladások kezelésénél, gyomorpanaszok esetén, pl. gyomorfekély, gyomornyálkahártya, gyulladás esetében.
Kínai tanulmányok szerint az idős betegek (60-90 év között) huminsavval történt kezelése során a páciensek étvágya javult, jobban aludtak, nőtt az energiaszintjük. Indiai tanulmányok alapján az öregedési folyamatot is lassítja.

Hogyan fiatalít a Huminsav?

A Huminiqum fiatalítA sejtek elektromos feszültsége az évek során csökken, így kisebbé válik a sejtek térfogata, összemennek, ezért lesz a bőr ráncos. A huminsav növeli a sejtek elektromos potenciálját, így a sejtek visszakapják eredeti volumenüket, immunrendszerünk frissül.

A huminsav hatásai közé tudható még be a gyulladások és fájdalmak csökkentése, vérkeringés serkentése, antireumatikus, fungicid hatás, gátolja a vírusok burjánzását és a daganatok fejlődését. Kezeltek még ezekkel hematómákat, gyulladt visszereket, ínszalag szakadásokat és görcsös izomfájdalmakat, mindezt külsőleg. Hatásosnak bizonyult még a gerinccsigolyák fájdalmának enyhítésében, lumbágó, isiász, artrózis, poliartritisz, csont deformációk esetén.
Belsőleg alkalmazva segít az anyagcserében, gyomor- és bélrendszeri megbetegedések esetén, mint pl. savtúltengés, hasmenés, gyomorfekély, vérhas, gyomor- és bélfertőzések, vastagbélgyulladás esetén. Kezelnek velük anémiát, stimulálják az immunrendszert, illetve a máj méregtelenítésében is segít. A rákos daganatokkal szemben antikarciogén hatást tapasztaltak.

Egyre népszerűbbek azok az eljárások, amelyek során a hatóanyag a bőrön át jut a szervezetbe (pl. inzulin-ragtapasz, fájdalomcsillapító-ragtapasz, kenőcs, stb.). Így hatnak a huminsavak a balneoterápia során, hiszen a vízben oldott huminsav a szervezetbe bejut, a szervezetből kijövő méreganyagokat pedig a vízben található huminsav megköti, ezzel megtörténik a méregtelenítés. Kínai klinikán ilyen fürdők során reumás gyulladásokat keteltek 92%-os sikerrel.

Hazánkban a kilencvenes évek elején kezdtek kutatásokba a huminsavak élettani hatásával kapcsolatban. Sikerült megerősíteni illetve kiegészíteni az eddigi eredményeket. A gyakori betegségek esetében (allergia, candidás fertőzések, nehézfém terhelés) értek el áttörő sikereket. Többek között a pszoriázis bőrbetegségeknél figyelték meg, hogy az alapját sejtszintű anyagcsere zavarok adják, és ezeket huminsavat tartalmazó készítményekkel meg tudjuk szüntetni.
Betegség Táblázat
Kattintson ide, ha betegségek szerint csoportosítva szeretné átnézni a termékeket.
Termék Rendelés
Kattintson ide, ha döntött már a minőségi Táplálékkiegészítők mellett, és rendelne.

Vissza a Tetejére Megnézem az Árakat

Huminsav

Huminiqum Árak
Huminiqum Szirup, 250 ml 4.971 Ft
Huminiqum Kapszula, 120 db 5.271 Ft
Huminiqum Összehasonlítás

Vélemények a Huminiqumról

Varga Szabolcs, Norvégia » Erőnlét, Megfázás
Sokat utazom, munkámából adódóan sokat járok külföldre, van olyan időszak az évben, amikor hetente repülök. A gyakori klíma és éghajlat változások miatt korábban sokat voltam megfázva, szervezetem nehezen állt át egyik városról a másikra, így muszály volt keresnem valamit. Szedtem vitaminokat sokat, de nem hozták meg a hatást. Ismerősöm ajánlotta a Huminiqumot, ő ismerte Dr. Csicsor János urat, aki kifejlesztette tudtommal ezt a terméket. Csak pozitívat tudok mondani a Huminiqumról, nagyon bevált, mindíg van nálam, nem vagyok megfázva, jól bírom a strapát, összességben sokat segít a munkámban.
Csontos Valéria, Tatabánya » Hajhullás, Megfázás
Gyakori megfázásaimra ajálotta természetgyógyász ismerősöm a Huminiqumot. Egy hónapnyi fogyasztás után azonban egy még pozitív tulajdonságát tapasztaltam meg, ugyanis barátnőm észrevette, hogy alig hullik a hajam. Korábban mindíg ahogy valahova leültem, rengeteg haj maradt utánam a kanapén, széken. Én is elkezdtem vizsgálni és láthatóan sokkal kevesebb haj maradt a fésűmben. Őszintén szólva ennek jobban örültem mint annak, hogy nem fáztam meg az tél beáltával egyszer sem.
Katalin, Budapest » Energia
Én már írtam a napokban, hogy nagyon állati ... duracell nyúl vagyok én is ... sok mindent szedtem már, de nekem eddig ez jött be a legjobban, semmi sem töltött fel eddig úgy energiával, mint a Huminiqum...
Még több Vélemény a Huminiqumról
Ide kattintva további véleményeket olvashat a Huminiqumot fogyasztó vásárlóinktól.

Rendelésátvétel személyesenSzemélyes Átvétel infók »

Szállítási információk

PayU Vásárlói tájékoztató

Biomax Kedvezmények
2009 - 2017 © Minden jog fenntartva » Az oldalon lévő szövegek, képek és más tartalmak másolása jogi következményekkel jár.